A különböző kerámia stílusokat és kerámia típusokat (fazekaskerámia, kőedény, porcelán) a kemencék fejlődése alapvetően befolyásolta. E fejlődés nem csupán technológiai, de gazdasági oldalról is nagyban befolyásolta az egyes kerámiaműhelyek fejlődését és történetét. Épp ezért mielőtt az egyes stílusok, műhelyek történetével foglalkoznánk szeretnék egy kis betekintést nyújtani a kemencék fejlődésébe a jobb megértés érdekében, hisz e folyamat gazdasági vonatkozásai alapvetően befolyásolták a stílusok fejlődését viszont ebbe kevésbé gondolunk bele.
Ahhoz, hogy kerámiát égessünk először is hőre van szükségünk ehhez pedig valamit el kell égetnünk. Az égéshez pedig három dologra van szükségünk oxigénre, éghető anyagra és hőre, ami begyújtja az éghető anyagot. E cikk keretein belül a fa lesz az éghető anyag, aminek számunkra jelentősége lesz.
Nem használhatunk ugyanis bármilyen fát. Aki próbált már tábortüzet gyújtani az tudja, hogy vizes fából nagyon nehézkes. Valamint szerintem sokan követtük el az első tűzgyújtásaink alkalmával azt a hibát, hogy túl vastag, nagy darabokat dobtunk az épp csak begyulladó tüzünkre és az kialudt. Mit is jelent az a kerámia kemencék szempontjából, hogy sok száraz fára van szükség a kerámiaégetéshez, amit fel kell aprítani, tárolni kell?
Rengeteg munkát jelent és többnyire minimum egy tetővel fedett fatárolót. Ha pedig nem akarjuk sokat szállítani a fát a kemencénkhez, akkor érdemes azt valami erdős helyre építeni. Mivel a kerámia készítéshez agyagra és vízre is szükség van így minden feltételt egybeolvasztva a kemence építésére alkalmas területek száma jelentősen csökken. No de nézzük, hogy is fejlődtek a kemencék.
Gödörkemence
Ez volt az első kemenceszerűség, ami kb. 10 000 éve már megjelent az emberiség történetében. Az emberi kultúrák ekkorra érték el azt a fejlettségi szintet, hogy már letelepedtek, növényeket termeltek és a megtermelt terményt tárolni kellet valahogy. A gödör kemencék erre az igényre adtak megoldást.
A gödör kemence technikailag nem más, mint egy földbe vájt sekély gödör, amibe szalmát, fát raktak és közé helyezték az agyagból megformázott tárgyakat meg még a tetejére is fát helyeztek, majd valamivel lezárták ezt a gödröt, jellemzően egyszerűen betemették és hagytak rajta annyi nyílást, hogy jusson be elég levegő, hogy a fa és a szalma el tudjon égni. A gödör betemetése adta a szigetelést, ami képes volt a hőt bent tartani. Az ilyen gödörkemencékben a hőmérséklet 550-650 °C fokig tudott emelkedni. Ezért az így készült kerámiák még porózusak voltak viszonylag puhák (kerámiához képest) és törékenyek. Erről az Agyag-kerámia-porcelán című cikkemben írtam részletesebben.
A másik komoly probléma, ami felmerült ezekkel a kemencékkel, hogy az elégő fadarabok sokszor rázuhantak az edényekre és összetörték őket. Ráadásul a hőmérsékletet sem lehetett igazán szabályozni, márpedig a kerámia túl gyors melegítése a kerámia szétrobbanásához vezethet. Ezért nagyon sok edény sérült meg az égetés folyamán és vált használhatatlanná. Láthatjuk, hogy nem volt ez egy hatékony kemence féle, de a természeti népek a mai napig használják ezt a módszert. Hatalmas előnye, hogy könnyű elkészíteni.
Méhkas kemence
Ez volt a következő fontos lépés a kemencék fejlődésének történetében, ami időszámításunk előtt 2000 körül jelenhetett meg. E kemencéknél az egyik fontos változás, hogy a tűztér elkülönült a kiégetendő edényektől így sokkal kevesebb selejt keletkezett. A másik nagy előnye, hogy égetés közben további fadarabokat lehetett behelyezni a tűztérbe, így a hőt tovább lehetett emelni, illetve fentartani. Ahhoz, hogy a tűz elég oxigénhez jusson, a kemence tetejére kezdetben lyukat vájtak, ahol a forró levegő távozni tudott és az így keletkezett légmozgás friss oxigénben dús levegőt szippantott az égéstérbe.
Annak érdekében, hogy a levegőáramlást szabályozni tudják csappantyút raktak a füstelvezető nyílásra. Az ilyen jellegű épített kemencékben akár már 1000 °C fokos hőmérsékletet is el tudtak érni, ami egy sokkal tömörebb, keményebb kerámia előállítását tette lehetővé, ami sokkal tartósabb is volt. Ugyanakkor ezeket a kemencéket már fel kellet építeni és mivel egy kemence komoly értéket képviseltek így óvni kellet őket az időjárás viszontagságaitól.
Ha egy kemence megázik, akkor a kemencét alkotó agyag és tégla vizet szív magába, aminek elpárologtatásra sok energiát emészt fel és gyakran a külső felszínét le is feszíti ilyenkor a gőzzé alakuló víz. Tehát csökken a hőszigetelő réteg, ami a kemence hatékonyságát rontja.
Mászó kemence (Dragon kiln)
Ez egy hagyományosan kínai kemencetípus, ami Kína mellett Koreában és Japánban is elterjedt. Kifejlődésében nagy szerepet játszhatott a kerámiaedények iránti megnövekedett igény. E kemencék hosszú, viszonylag keskeny kemencék voltak, amiket domboldalra, hegyoldalra építettek, mert 10°-16° fokos emelkedésre volt szükség ahhoz, hogy a levegő megfelelően áramoljon benne. Márpedig ha nem akart valaki saját hegyet építeni akkor muszáj volt keresnie egyet.
E kemencék már kéménnyel rendelkeztek. Belül lépcsőzetes elrendezésű kis teraszokra helyezték el a kerámiákat és a teraszokon további égéstereket alakítottak ki, amiket a kemence oldalába vájt nyílásokon keresztül tudtak fával táplálni. Erre azért volt szükség mert egyetlen égéstérrel egy ekkora kemencét nem lehet megfelelő hőmérsékletre fűteni. További előnyt jelentett, hogy az alsóbb égésterek hője táplálta a magasabban lévőket.
E kemencék közül néhány a 60 méteres hosszúságot is elérte és akár 25 000 edény kiégetését tették lehetővé egyszerre. Kr.u. 12. század elején a hosszuk akár a 135 méteres hosszúságot is elérhették egyes feljegyzések szerint, aminek kapacitása 100 000 edény volt állítólag. E kemencetípus nagy előnye volt a kapacitásán túl, hogy akár 1400 °C fokos hőmérsékletet is el lehetett érni velük így már kőedények és porcelán gyártására is alkalmasak voltak.
Egy-egy ilyen kemence már hatalmas értéket jelentett, aminek költségét egyetlen fazekas már nem tudta előteremteni. E kemencék felépítéséhez, kerámiával való megtöltéséhez és felfűtéséhez komoly összefogásra és gazdag támogatóra volt szükség. Egy-egy égetés során hatalmas mennyiségű fát égettek el, ráadásul maga az égetés is hosszú ideig tartott.
Egy ma is működő hasonló, de továbbfejlesztett kemencét üzemeltet Ken Matsuzaki kerámiamester japánban. Az ő kemencéjébe „csak” 900 kerámia fér. A kemencéje felfűtése 7 napig tart majd utána legalább ennyi ideig vagy akár tovább tart, amíg lehűl a kemence és a benne lévő kerámiák. Egy ilyen kemence felfűtését már komoly létszámú csapat végzi. A következő filmjébe: Ken Matsuzaki: "Elemental" feature film about Japanese potter érdemes belenézni. Hosszú ugyan, de érdekes betekintést nyújt e kemencék működésébe.
A mászókemence hosszú csőszerű formája miatt a hő gyorsan végigáramlott rajta. A sok fa eltüzelésével megtermelt hő, nagyon gyorsan elérte a kéményt és csak rövid ideig melegítette a kerámiákat, hisz nem volt semmilyen akadály a kemencében, ami ezt megakadályozta volna. E problémára jelentett választ a következő kemencetípus.
Noborigama (Anagama) kemence
E kemencetípus a mászókemence továbbfejlesztett változata, ami a 17. században alakult ki. E kemence is, akárcsak a mászókemence dombok, hegyek lejtőjére épült viszont magát a kemencét kamrákra osztják, amiket az alsó részüknél nyitnak csak egybe.
Ezeknél is van egy központi tűztér a kemence alján, de minden egyes kamrában is van tűztér. Minden egyes kamra tűztértől távolabbi oldala csak alul van összenyitva a következő kamrával és annak a tűzterére nyílik. Így a korábbi kamrákban előállított hő már előmelegíti a következő kamrát és annak tűzterét így ugyanazt a hőt többször is használja. Ezen felül az egyes kamrákat úgy alakítják ki, hogy középen vagy terelőelemeket építenek, vagy az agyagedényeket helyezik el úgy, hogy a kamrán belül a kamra mennyezete felé tereljék a lángokat és a hőt így az egyfajta hullámmozgást ír le a kemence egészében.
Mivel nagyobb utat jár be így hatékonyabban melegíti a kerámiákat mielőtt az utolsó kamra után a kéményen keresztül távozik a hő. A kamrás elrendezés ráadásul lehetővé teszi, hogy akár kamránként szabályozzák a hőt. Jellemzően e kemencéket maximum 1300 C° fokig fűtik. A legnagyobb Noborigama kemencékben akár 100 000-nél is több kerámiát égetnek egyszerre és egyetlen égetés hetekig, akár több mint egy hónapig tart.
Összefoglaló és jelen
Mint láthatjátok e hatalmas kemencék már óriási értéket képviselnek és rengeteg munkát is jelentenek, amit már egyetlen fazekas és csapata nem tudott finanszírozni. Így, ha valamiért az adott kemence patrónusa nem tudta tovább finanszírozni a kemence működtetését, akkor annak fenntartása és léte veszélybe került. Ez történt például a Fukuchi város közelében épített Sarayama kemencével, de erről a következő cikkünkben fogok írni.
Természetesen a technológia fejlődött tovább és megjelentek a szén majd a gáztüzelésű kemencék, illetve az elektromos kemencék. Ugyanakkor a fatüzelésű kemencéknek a mai napig hagyománya van. Olyannyira, hogy ismereteim szerint Japánban és Kínában is működnek olyan fatüzelésű nagy kemencék, ahol helyet bérelhetnek bizonyos feltételek teljesítése mellet a fazekasok, hogy alkotásaikat ott égessék ki.
A fatüzelésű kemencék varázsához hozzá tartozik, hogy sok helyen a kerámiákat nem mázazzák, hanem az elégett fa hamuja olvad rá a kerámiákra természetes mázként, ami nagyon változatos mintákat alkot, és amit a fazekasmesterek is csak részben tudnak befolyásolni. Így számukra is mindig meglepetés, hogy mi is fog előkerülni a kemencéből.
Az általam olvasott irodalom szerint a fazekasmesterek kb. 85%-ban tudják befolyásolni azt, hogy mi is történik ezekben a kemencékben. Ez egyúttal óriási kockázatot is jelent, hiszen ha valami égetéskor nagyon rosszul sikerül akkor akár több hónapnyi munka eredménye is tönkremehet. Épp ezért az így készült kerámiák hatalmas értéket képviselnek és kifejezetten drágák is lehetnek.
Források:
http://theantiquesalmanac.com/potteryintheancientworld.htm
Comments